Ma mentem az Üllői úton, egyszerűen csak bambultam, egy jóleső reptéri fuvar után. Kellemes idő, viszonylag jó bevétel, gyenge forgalom. Egyszóval, finom kis nyugalom. Ebből az idillből egy pillanat alatt kizökkentem, szembejött velem egy sárga taxi, ettől még nem zuhantam volna meg, de ami a tetején volt, jajjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj, az a formatervezés megcsúfolása, bűntett a szépérzék ellen. Amit láttam nem volt más, csak az új, BKK által elfogadott CSODA SZABADJELZŐ.

bkk szabadjelző.JPG

A képen még elfogadhatóan néz ki, de élőben......ez egy csúf szörnyszülött. Minden engedélyét el kellene venni annak a formatervezőnek, aki ezt a BKK-nak megtervezte, sőt annak is, aki ezt ott  engedélyezte. Oké, legyenek sárgák a taxik, állítólag javítja a városképet, de ez a szabadjelző biztos, hogy nem javítja, sőt, inkább rontja. A legnagyobb gond vele, hogy túl magas, és ezáltal nem biztonságos, sőt ki merem mondani, hogy veszélyes. Most nem a két gyártót szídom, mert ők csak a törvénynek akartak megfelelni, de ez akkor is olyan csúnya, hogy jaj.  Ezeknek a csodáknak az ára se gyenge. Az új szabadjelzős csapat, aki tevékeny részt vállalt a trafik projektben is, először az árnak nagyon csúnyán mellé trafált, 38500+ Áfa... honnan jöttek ezek, a holdról? Azóta, amióta a régi bevált normális Rákospalotai szabadjelzős beárazta a termékét bruttó 28000-re, rögtön visszavettek ők is a fiatalos hévből. De azért még mindig próbálkoznak: az árból kivették a mágneseket, így viszont nem lehet használni, tehát ott vagyunk ahol a part szakad.

szabadjelző.jpg

Egy szó mint száz, ha valamit csinálhatunk jól, akkor miért ba.....k el? Tisztelt tervező, ezt a tervezési szégyent egy világ fogja látni,....ki tudja meddig? Nem a sárga taxi fog megmaradni a turisták fejében, hanem ez a szabadjelző szörny. 

A bejegyzés trackback címe:

https://posztokadrosztrol.blog.hu/api/trackback/id/tr405515722

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Taxiban "utazó" bűnözők 2013.09.17. 09:35:03

Sok fiatalt vonz a taxizás, mivel egyfajta szabadságot és változatosságot kínál perspektívaként. A taxis életforma a nyilvánvaló előnyök mellett azonban bizonyos veszélyekkel is együtt jár. Sajátságos helyzetükből fakadóan világszerte ki vannak téve...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

viva.la.revolucion 2013.09.16. 19:56:28

nemtom, a bkk többi elbaszásához képest ezt nem érzem annyira szarnak, pedig elég szar ez is

baliquez 2013.09.16. 20:41:54

ne bántsd már, nincs ez tervezve egyáltalán, ilyet dobott ki a Word, osztjónapot, Gizike írhatja a számlát.

borzkutya 2013.09.16. 21:11:09

@baliquez: @viva.la.revolucion: Ez pont olyan mint a menza kaja, lehetett volna jobb is, de így is kifizetik, minek annyit kínlódni vele.

hopptarisznya 2013.09.16. 22:05:08

Nyugi! Ez csak addig marad, amíg a Fidesz.
A trafikok, kaszinók, földbérlet jogok, pénztárgépek, és ez az ocsmány szar is ki lesznek baszarintva az országból, a sok fideszseggnyaló oligarchával együtt. Mondom ezt úgy, hogy négyszer is a fideszre szavaztam.

zila5 2013.09.16. 22:21:01

Ez a bkk titkos üzenete: a TAXI zárójelbe van téve.
Egyébként meg szép szabadjelzője eddig se volt senkinek.
Jópofa esetleg igen.

BelAmi 2013.09.16. 22:25:31

Ez lenne a legnagyobb probléma? Tegnap 13.45-re rendeltem taxit, a mobiltelefonom órajelzése szerint 13.43-kor ültem be a már ott várakozó autóba, a taxaméter 770 Ft-ot mutatott. Kérdésemre a vezető azt a választ adta, hogy már több, mint 5 perce vár, az ő órája szerint 13.50 van. Ezt csak azért írtam meg, mert szerintem ez a taxisok újabb trükkje, hogy lehúzzák az utasokat!

borzkutya 2013.09.16. 22:33:11

@BelAmi: Most ez milyen hozzáállás. Miért általánosítasz? Történt egy probléma, nézz utána a cégnél akitől rendeltél, nyugodj meg 1 perc alatt behívják etikára, aztán ott döntést hoznak.De az, hogy újabb trükk az elég vicces, rögtön mindent másképp látnál, ha csak 1 napra beülnél a taxikába és meglátnád, hogy az utasok között is vannak nagy varázslók.

zila5 2013.09.16. 22:43:35

@BelAmi:
Érdekes jelenség, hogy ennek ellenére mégis ezek a lehúzógépek mennek sorban tönkre és nem az utasok. Te érted ezt?

Vincenzo90 2013.09.16. 23:59:27

@zila5: Az utasok is tönkremennek. A lehúzógépek meg azért mennek tönkre, mert épeszű ember a mentalitásuk miatt taxi környékére sem megy, hacsak nincsenek fölösleges tízezrei arra, hogy megtegyen egy utat, amit a BKV-val 300 forintból kihoz.

belgabela 2013.09.17. 04:42:12

@hopptarisznya: És neked jobb, ha újra a vörösök rabolnak, urambátyámkodnak a nyakadon? Miért?

belgabela 2013.09.17. 04:42:43

Nem látom a nagy problémát.

donder (törölt) 2013.09.17. 04:57:42

Én nem érzem azt, hogy ez a taxis szabadjelző lenne a legproblémásabb a taxisokkal kapcsolatban. A sofőrök trükkjei sokkal jobban bele fognak égni a turisták emlékezetébe, mint ez a műanyag vacak.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.09.17. 06:42:44

@Vincenzo90: a bkv 1200 -a helyett fizettem múltkor kb 2500-öt, nekem megérte, félóra út volt másfél helyett.

Farkos Tsapó Gyurka 2013.09.17. 07:29:46

@belgabela: Nem egyik se raboljon. Azt kell megszavazni amelyik bevezeti a képviselők visszahívhatóságát, évente legalább egy alkalommal. Akkor menet közben is van félnivaló, hogy a meleg sz@rból kikerülnek. Ja és akit egyszer visszahívtak az többé nem lehet képviselő.

zila5 2013.09.17. 07:36:33

@Vincenzo90:
Épeszű ember nem ingázik egész életében a Köki meg Újpest központja között csak azért, hogy kihozza 300ból azt, ami amúgy sokkal többe lenne a mentalitásokkal.
A legrosszabb taxiban se vagyunk annyi elképesztően büdös emberrel összezárva, mint a legjobb békávén.
Az éjszakás mentalitások meg az egész életüket felborítják azért, hogy minket hurcolásszanak, amíg a békávés megváltók édesen alszanak.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2013.09.17. 08:03:30

Aki tervezte, lehet, hogy szar munkát végzett, viszont ner-elkötelezett. És ez mindent felülír. Örülj, hogy nem trafikbarna. És most menj, keress egy alkotmány-(úr)asztalát és gyónj meg. Persze a bán nevét szádra ne vedd!

lobster thermidor 2013.09.17. 08:21:34

Mi a baj ezzel?
Olyan, mint a kor, amiben élünk.
Rút, de legalább taxi.
Lehetne a kocsik tetején kötelező módon akár nemzeti trafik reklám, vagy a rezsicsökkentést reklámozó fidesz logó is.

tisztapista 2013.09.17. 08:42:41

Az nem szabadjelző, hanem "TAXI" felirat.

Azt jelzi, hogy az egy taxi, és nem busz. Hátha színvakok is használják majd.

A szabadjelző koncepció már teljesen felesleges. Mindenki telefonon hívja a taxit, aki pedig leinti, az úgyis minden arra járó taxinak integet.

randomuser1 2013.09.17. 08:56:18

autófüggő, sztem egy szögletes autón direkt jól mutat.
az, h az autók 99% nem szögletes, némileg árnyalja a képet, de már csak pár hét és abékáká kihirdeti, h ezentúl kötelezően minden taxi kockalada.
persze sárga.

shyboy 2013.09.17. 09:08:33

1. vihar a biliben
2. mára nem találtál más nyávogni valót?
3. a hiszti a nőknek sem áll jól, úgyhogy te se csináld

2013.09.17. 09:08:53

Csúfnak csúf, de a mostaniak sem túl szépek...

irovagyok 2013.09.17. 09:18:00

Egységes lesz a taxik kinézete. Ezt Bukarestben már 10 éve megcsinálták.
És a civilizálatlan Németországban még régebben. Mi a nyafi tárgya?

Jóléti Dán Kekszesdoboz 2013.09.17. 10:01:34

ma már nem kellenek grafikusok, instagrammal megcsinájja akárki

telkoe 2013.09.17. 10:31:49

Hat ez a mai sirankozas elegge gyengere sikeredett. Nem kellene eroltteni ezt a vilagmegvalto okoskodast ha csak ennyit sikerul kiizzadni.

odamondó 2013.09.17. 10:36:30

Miért baj a sárga taxi? Szerintem teljesen jó. Ez a szabadjelző meg egyáltalán nem gáz.

Én egyedül reptérre használok taxit meg éjjel buliból haza akkor a francnak van kedve várakozni.

A reptéri fix transzfer megszűnését sajnálom és nem azért, mert most drágább lett egy picivel az út. Azért sajnálom, mert lesz a taxisnak újra lehetősége arra, hogy a 3. kerületen át kerülve menjen csepelre a túristának meg fogalma sincs miért 18500 huf a taxi csepelre.

IIsten 2013.09.17. 10:39:33

nekem tetszik
az egy dolog, hogy neked nem tetszik, de, hogy ebből ekkora patáliát csapni... pénzt kapsz ezért, vgy szimpán túlbuzgó-mócsing vagy?

Szelid sunmalac 2013.09.17. 10:40:36

@Farkos Tsapó Gyurka: Tudod mi lenne? Egy ev alatt vagnak gallyra az orszagot! Egy ev alatt kene nekik annyit osszelopni, amennyit csak tudnak.

[-_-] 2013.09.17. 10:44:40

A trükközés után a panaszkodás megy legjobban a guruló koldusoknak.

borzkutya 2013.09.17. 10:46:26

@telkoe: Miért is nem kéne? Hol itt a siránkozás, ah majd egyszer egy ilyet lefúj a szél, és te pont mögötte mész, na akkor lesz igazán nagy siránkozás:))

borzkutya 2013.09.17. 10:53:07

@[-_-]: Nyilvánvaló, hogy te valami nagy császár lehetsz, ezért azt tanácsolom, hogy "guruló koldust soha ne vegyél igénybe, inkább hóban sárban kutyagolj az úton:))

randomuser1 2013.09.17. 12:06:33

@borzkutya: monnyuk, a mostani hatóságiáremelés nagyjából errefele mutat...

2013.09.17. 12:29:15

A taxisok azon rétege a társadalomnak, akiknek soha nem jó semmi. Ha x a keresete, akkor y kell, ha sok a taxi az a baj, ha kevés, akkor az. Ha szabályoznak valamit, akkor hőzöngés megy, ha nem teszik, akkor nem foglalkoznak velük kellőképpen. A panaszláda mindig nyitva, olyannal még nem találkoztam, aki azt mondta volna, hogy elégedett - akkor sem, amikor igazán jól ment sora.
Közben a legnagyobb csalók, trükközők, okoskodók.
Most éppen nem tetszik a fix tarifa, az egységes sárga szín, a szabadjelző, amit mellesleg a turista le sem tojik, őt csak az érdekli, hogy a taxinak kinéző tárgy valóban taxi legyen és korrekt áron szállítsák el A-ból B pontig.
Ne úgy, ahogy azt annak idején az Index video is rögzítette, hogy egy reptéri út árát kérte el valamelyik a Keleti-Déli pu. viszonylatában.

piszter 2013.09.17. 12:32:52

szerintem mindegy milyen a tetején a kis basz. nem járok taxival. meg van ennél 10 000 000 egyéb probléma, amit meg kellene oldani. mondjuk ne má külföldre keljen járnom CT-re.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.09.17. 12:45:35

@Vincenzo90: BKV 300-ból kihozza? Egy BKV-utazás 2 átszállással, ha nincs előre vásárolt jegyed, akkor már 1350 forint és a jegybevétel csak a költségek harmadát fedezi, a többit az adónkból fizetik.

Mondjuk az 50-60% közötti áremeléssel a taxik is méregdrágák lettek.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.09.17. 12:52:11

@...elmúlik...: Minden 20. taxis tisztességes. Az átlag panaszkodik, hogy lehúzza a taxiscég, drága a kártyás fizetés, sok az adó és azért nem fizeti be, stb. Céges utakon kívül egyetlen egyszer kaptam blokkot az út végén, pedig nem 1-2 tucatnyi út van mögöttem...

Egyszer beszélgettem egy olyan taxissal, akinek volt egy saját vállalkozása és mellékállásban taxizott. Ő azt mondta, jó pénz van a taxizásban, még az adók befizetése mellett is meg lehet belőle élni, jobban jövedelmez, mint a vállalkozása, ahol 4-5 alkalmazottja van.

Vajon mit gondoljak, amikor minden második taxisnál a csomagtartóban, kesztyűtartóban van a kártyaolvasó, nehogy kártyával fizessen az utas, hiába vállalta el a fuvart kártyás fizetéssel? Azt hiszi, hogy az összes utas ingyen vesz fel készpénzt a számlájáról?

2013.09.17. 13:12:55

@Online Távmunkás: Miért, a többi kereskedőnek nem drága a kártyás fizetés? Az étkezési csekkek bevezetésének szerinted mennyire örültek annak idején a kereskedők, amikor 5-6% az utánuk fizetendő jutalék?
És még sorolhatnék megannyi példát a Szerzői Jogvédő Egyesületi díjaktól a kukásoknak zsebbe fizetendő jattig. Megannyit.
Csak korrektek lennének, de nem - az első adandó ellenőrzésnél tízből kilenc megbukik, aztán köpköd mindenkit, csak ö nem hibás és a körülmények különben is rákényszerítették. Hát persze.

zila5 2013.09.17. 23:17:44

@Online Távmunkás:
Akkor én egy nagyon ügyes utas vagyok.
Nekem csak 20-at emeletek. :D

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.09.18. 09:21:48

@zila5: Akkor te a legdrágább taxitársasággal utaztál eddig :)

telkoe 2013.09.23. 23:23:53

@borzkutya: Leginkabb a te kis szacskad fog rinyalni mert ha hullik a szemet a kocsidrol akkor megemelkedik a kotelezod taxiska.

telkoe 2013.09.23. 23:25:02

@[-_-]: Az autovezetes viszont olyan kihivas amit a legtobbjuk soha nem tanul meg igazan.

borzkutya 2013.09.23. 23:36:22

@telkoe: Egy picit magasról beszélsz, mássz le a magasról, mert még megszédülsz és a végén lepottyansz a mélybe:)

telkoe 2013.10.14. 11:34:01

@borzkutya: Csak nehogy te szedulj meg az arcoskodasban taxiska :)
süti beállítások módosítása