Olyan sokáig tart a műtét, hogy közben lassan, de biztosan meghal a beteg. Szeptember 1-én kezdődött, de még mindig csak a feltárásnál tartunk. Ezer sebből vérzik az összes taxi piaci szereplő, most már mindenki szopóágon van. Az utasok szerencsére ebből nem sokat látnak, de a kulisszák mögött véres hatalmi harc folyik. Eddig a fuvarszervezők tartották kézben az ügymenetet, de most  színre lépett a BKK, és a törvény erejénél fogva átvette a hatalmat. Próbál erőt mutatni, ez többé-kevésbé sikerül is neki. A fuvarszervezők, számomra teljesen érthetetlen módon, csak nyögvenyelősen tudják, próbálják teljesíteni a törvényi előírásokat, pedig abból a pénzből amit évek alatt behúztak a taxisoktól, igazán futhatna rá. A GPS alapú címkiadó rendszerek 1 kivételével gyakorlatilag csődöt mondtak. A legtöbb cég még be sem vezette ezen rendszerek használatát, ameddig tudják húzzák a bevezetést. Nem csoda, hogy miért! Tudják, hogyha bevezetik elkezdődik számukra a hattyúdal. Egyszerűen nagyon kevés a cím mennyiség ennyi taxisra. Ahol bevezették a csendes címkiadást, már erősen látszik a hatása, a szotyitaxi ebbe bukik bele, ott már lassan csak szmokingban és lakkcipőben lehet dolgozni, és mindenki csak kifényesített protkóval állhat munkába. Mindegyik cég, semmitől sem visszariadva, igyekszik lenyúlni a másik cég fuvarállományát. Fejpénzért szereznek utasokat a hotelekből, és bárhonnan, ahol utassal kereskednek, mintha a vadnyugaton lennénk.lucky_luke.jpg

Természetesen, ezt is a taxisnak kell fizetni (persze, csak ha akarja), és persze mindenki akarja. Annyira kevés lett a cím, ha meg akar élni, ezt is be kell vállalni. Véresen komoly a helyzet, amíg helyreáll az egyensúly (szerintem kb. két év), addig itt mindenki belerokkan, na jó, a fuvarszervezők biztosan nem, van még lóvé a párnacihában. Viszont a droidtartók, leánykori nevükön a taxi bérbeadók, igen nagy bajban vannak, mert az ő "alkalmazottaik" (HAHAHA) már biztosan nem keresnek annyit, hogy az ő zsebeiket tömjék. Az egyszerű taxista van megint csak a legnagyobb kakában, és azt hiszem, ez lesz a világ végezetéig. Amíg a rendszerből nem esik ki 1000-1500 taxis, addig itt mindenki vért fog húgyozni. Sokáig fog tartani a piac felépülése, de az is lehet, hogy ez soha sem fog megvalósulni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://posztokadrosztrol.blog.hu/api/trackback/id/tr305565554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mészáros Laci 2013.10.14. 08:52:08

"soha nem fog felépülni a piac" - megszűnik a taxi mint olyasmi? ezt azért kétlem.

2013.10.14. 09:17:49

De a piac fel fog épülni, csupán kiesnek belőle azok, akiknek már régen ki kellett volna.

Még ma is kaotikus állapotok uralkodnak ezen a piacon. Elég, ha az ember megáll, és megnézi, mi megy mondjuk a Keleti pályaudvaron. És nem kell a mélyre ásni, elegendő szemlélődni.

Pala74 2013.10.14. 09:24:59

Piacgazdaság, minőség alapú verseny és szelekció. Minden üzletágnak így kell működni, nem pedig hatósági ár és törvényi szabályozás. Pl. mi lenne, ha jövőre hatósági áras lenne a vízvezeték szerelés, a szoba festés és a CNC esztergálás?

♔batyu♔ 2013.10.14. 09:43:01

És akkor mi van?

Vagy négy napja el akartam vitetni egy ismerősömet és odaléptem egy parkoló taxihoz este 10 órakor. "mennyiért viszi el?" (Onnan 4 km, a csúcsforgalom már régen lecsengett)

"Nem tudom". (Nyilván hagytam a faszba és telefonon hívtam egyet, aki az árat is előre megmondta).

Szóval amíg ilyenek vannak, tisztuljon csak a piac, szerintem egyáltalán nem lenne rossz, hogy két-három társaság uralja Bp-et, a mezítlábas taxi pedig kihal.

Érdemes benézni az utcán álló autókba is, azon csodálkozom, hogy ezek javarészébe egyáltalán be mer ülni valaki. Kigyúrt cigány, vagy nem cigány, de akkora simlis, hogy messziről bűzlik.

vuvuvu2 2013.10.14. 09:45:39

egyetértek, sokaknak ki kell hullania a rostán, évek óta látható hogy túl sokan vannak a budapesti piacra. ugyanakkor utasként rettentően bosszantó, hogy az egész új szabályozósdi a fuvarozói oldalról közelíti meg a kérdést, az utasokat mindenki nagy ívben letojja. pedig belőlük élnek! igen, egy nagyon lényeges szempontot figyelmen kívül hagytak a szabályozók: akkor van taxipiac, ha van utas. és az utas nemcsak a turista, aki ferihegyen beszáll, a városban kiszáll, és szórakozóhelyről hotelbe meg vissza közlekedik, hanem nagyon sok olyan pesti ember, aki szándékosan nem tart autót, helyette viszont rendszeresen taxizik (azaz taxizott). mondjuk munkába járáshoz nincs szüksége taxira, de egyébként szívesen veszi (azaz vette) igénybe, pl. amikor szempont számára hogy egy 3 km-es távolságot megtehet max. 10 perc alatt taxival, míg tömegközlekedéssel ugyanez 40 percet jelent (a rossz csatlakozások miatt). kb. 15 éve taxizom (taxiztam) rendszeresen, és azt láttam, hogy az utóbbi években valami nagyon elromlott. pl. gyakran előfordul, hogy perceket kell hallgatni az automatát, mire egyáltalán felveszik a telefont. sokszor hosszú a várakozási idő (korábbi 5 perc helyett 10 ráadásul, a taxis nincs ott 10 perc múlva sem). utcán leinteni, hacsak nem a szorosan vett belvárosban próbálkozik az ember, nem nagyon van esély, ha nem a nagykörúton belüli területen próbákozom. ha leesik az eső, a telefont fel sem veszik. hóban úgyszintén. sokan ki sem mennek dolgozni, féltik az autót. (megértem egyébként, de mint utas nem segít ki.) gyakorlatilag nincs rendelkezésre állás. nincs autószámtervezés, az egész rendszer per pillanat azért tud működni még mert 1000-1500 taxissal több van a piacon mint kellene. ha ez a mennyiség kiesik a piacról, és továbbra is az lesz hogy mindenki akkor dolgozik amikor kedve van, akkor a rendszer szétesése tovább folytatódik. és most jöjjön az utolsó csepp: a szeptemberi áremelés. kb. 30%-os áremelés történt, emiért cserébe semmilyen plusz szolgáltatátást nem kapnak az utasok, a rendszer továbbra is olyan mint az elmúlt néhány évben. sajnos, ezek az árak túl vannak azon a határon, amelyet az ember szívesen és rendszeresen megfizet. míg az elmúlt 15 évben havonta 10-12 alkalommal is taxiba ültem, ma már nem teszem, csak ha nagyon muszáj, azaz havi max. 1-2 alkalommal, de lehet hogy egyszer sem. nem hiszem hogy én lennék az egyetlen. úgyhogy nemcsak 1000-1500 autóval hanem ennél sokkal többen fognak kihullani a piacról, a forgalom további visszaesése miatt. kár hogy akik kitalálták ezt az árszintet nem hallottak sohasem a kereslet és az árak összefüggéséről...

♔batyu♔ 2013.10.14. 09:46:26

@Pala74: Lehet a taxinál hatósági ár, csak a szükségleteknek megfelelően változtatni kell. Ebben az esetben ugyanis a taxiba vetett bizalom, megbízhatóság a legfontosabb. Más országokban is jól működik, a turisták védelmét garantálja.

A kapitalizmus szabályainak pedig nem mond ellent.

♔batyu♔ 2013.10.14. 09:49:46

@vuvuvu2: Ellentmondasz magadnak. Persze, hogy nem jön ki a taxi, mert alacsony az ár.

Dehogy nem kapsz valamit a 30%-os emelésért. Kimegy neked Újpalotára is a taxi és nem kell várnod 10 percet, míg felveszik a telefont. Próbáld ki.

Esőben pedig szvsz. New York-ban sincs taxi azonnal.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.10.14. 09:59:45

haaat, a szabad verseny kicsit egyszerubben szabalyozta a versenytarsak szamat. az allami szabalyozas miatt most sokkal tobben fognak kihullani a taxisok kozul.

erdemes lett volna elore megvizsgalni a hatosagi ar otletet, mert csokkenteni fogja az utazasok szamat, lehet, hogy tobbel, mint amennyi a plusz bevetel. ugyhogy viszlat, taxisok 30%-a...

vuvuvu2 2013.10.14. 10:23:52

bocs, de neked nincs sok közöd a taxizáshoz ha ilyen hülyeségeket írsz.

kijön a taxi most is, de sokkal többet kell várni, mint régebben (mint kb. 3-4 éve) pedig ugyanazokra a helyekre hívom. ezek a helyek város különböző pontjain vannak, nem újpalotán vagy külvárosban, sokszor kifejezetten a belvárosban (kiskörúton belül) ahol szintén 10 perceket kell várni nem csúcsidőben is. sokkal megbízhatatlanabbá vált időben a telefonos rendelés. többet kell várni míg felveszi a dicspécser a telefont, és többet míg megérkezik a taxi. ráadásul kiszámíthatatlanabb az egész, mert a diszpécserek bemondják a 10 percet, és nincs ott a taxi 10 perc múlva sem. és most hogy megnyomták az árakat, ezen a téren nem változott semmi az gvilágon, azaz továbbra is kiszámíthatatlan az egész rendszer. hozzáteszem egyre több bunkó taxist láttam aki pl. úgy áll meg a ház előtt, hogy a pocsolyán keresztül tudsz beszállni, vagy külön könyörögni kell, hogy jöjjön be a kapuig ha idős embernek hívok taxit aki nehezen mozog. totál kiszámíthatatlan az egész. hogy újpalotán mi a helyzet nem tudom, arra nem szoktam közlekedni, de tippem szerint eddig is voltak akik dolgoztak arrafelé is, mint ahogy a város többi kerületében is, csak gondolom nem annyian, így többet kellett várni.

elhiszem hogy new yorkban is nehéz esőben taxit szerezni, de nem lehetetlen. én magam esőben és száraz időben is taxiztam kint, nem mondtál újat. egy nagy különbség persze van new york és bp. között mégis (ha már pont őket emlegeted), hogy jól szervezett a kinti taxi-rendszer, és megbízhatóan működik ez a szolgáltatás. tudod ez a nagy különbség: ott szolgáltatásként működik, itt pedig bizniszként. itt horrorárakon, kint megfizethető árakon.

vuvuvu2 2013.10.14. 10:26:52

@vuvuvu2: előző hsz-em batyunak szól

Zedder 2013.10.14. 10:31:01

@♔batyu♔:
Batyu, a taxi most nem jön ki! Te miről beszélsz? Én is ugyanezt tapasztalom:

- 2-3 éve gyakorlatilag 5 percen belül _bárhol_ ott volt a telefonon rendelt taxi (nagyobb társaságok), a külvárosi kerületekben is. Most volt egy jelentős áremelés, örülniük kellene, erre itt vagyok október közepén a Moszkva téren, és 15-20 percre tudnak taxit vállalni? WTF???
- Ha rendelés után lemegyek a ház elé: fagyoskodom. Ha rászámítok 15 percet, akkor meg tuti ott lesz 5 perc alatt, és számolja a várakozási díjat. Lófasz ez így.
- A telefon különösen aljas: egyből felveszik, az automata bemondja, hogy "mindjárt kapcsoljuk az operátort", aztán még 1-2 percig simán hallgatod a zenét vagy a "kicsöngést". Na régen ilyen sem volt.

Akkor miről is beszélünk?

Komolyan mondom, lassan előző este meg kell rendelnem időre a taxit, hogy másnap reggel el tudjak menni dolgozni. Szánalom.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2013.10.14. 10:31:49

@♔batyu♔: szerintem semmi ellentmondás nem volt a komentjében, tökéletesen koherens és reális volt, amit írt. Jómagam hasonlóan látom a helyzetet, bár én úgy 10 évvel ezelőttig taxiztam rendszeresen (havi 4-8-10 alkalom), összességében jobban megérte, mint saját kocsit tartani. Azóta változott sok minden, a munkám, a lakhelyem, így már csak alkalmilag ülök taxiba (mondjuk havi-kéthavi egyszer), de mostantól kezdve ezt is meg fogom gondolni. Ha taxival megyek, jellemzően 1-2 fix útra, így pontosan látom a változásokat.
Először az változott, hogy mindenféle ismeretlen felségjelű taxik jöttek az általam ismert és hívott számról, amit nem teljesen értek, de végül is nem érdekes.
Viszont az már igen, hogy egyik útról a másikra az addig kb 3600 forintos fuvar 4800-ba került. Mivel ez már látszott a távolság felénél is, beszélgettem a sofőrrel, aki elmondta, hogy bár kisebb a visszaesés egyelőre, mint az várható lett volna, de így is simán 20-25 százaléknyi. Persze nekik most még mindegy, mert a kieső forgalmat kompenzálja a magasabb fuvardíj, de ha a dolog tendenciává válik, akkor nagyon hamar bajba fognak kerülni.
Az viszont biztos, hogy az utasok már most is szívnak, és ebben a formában a legkisebb mértékben sem vigasztaló, hogy könnyebben és pár perccel hamarabb lehet kocsit kapni.

Más kérdés:
A tisztelt posztoló ki tudná fejteni részletesebben, esetleg egy külön posztban alaposan, hogy mi a probléma a GPS-alapú rendszerekkel? Miért nem jók, illetve miért nem akarják bevezetni a taxisok?

jet set 2013.10.14. 10:41:16

Én leszarom a taxisokat. Ők akarták a magasabb árat, akkor szívják csak, amit kaptak. Korábban én is rendszeresen utaztam taxival, mert meg tudtam fizetni. Az áremelés óta ez már nekem drága.

Mansell 2013.10.14. 10:56:46

Ez a cikk bearanyozta a napomat. Ami egy pesti taxisnak fáj, az csak jó dolog lehet. A guruló koldusokat el kell felejteni. A sofőrszolgálatoké a jövő.

annmbp 2013.10.14. 10:59:01

Erről magyaráztam szept elseje körül a hallotaxi fórumon, de a tisztelt kollegák lehülyeutasoztak. Elfogadhatatlanul magas lett a fix traifa a szolgáltatás színvonalához képest. És itt is kihangsúlyozom, oké, legyen ez az ár - de akkor a szolgáltatás színvonalát is hozzák fel könyörgöm... Ezt a tarifát csak a színvonal egységesítése után lett volna szabad bevezetni, így pofátlanság!!
Miért van az, hogy ugyanazért az árért egyszer egy telecigizett fosládát kapok másik alkalommal meg féléves illatos mercedest ugyanattól a cégtől? Nem hinném, hogy ezt a sárga autófóliázás megoldaná.
Ha szept előtt prezentálni akartam, akkor hívtam szotyit, ha meg atom állapotban szerettem volna hazamenni a piafból akkor meg valami fapados diszkont izét, ahol olymindegy, hogy 150ért mivel és ki visz haza.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.10.14. 11:32:35

Mi ez a nagy sírás? Szeptemberben még gyakorlatilag csak a 40-50-60%-os díjemelést vezették be, a kötelezettségek többségét későbbre halasztották. Persze a szeptember is nagy haladék volt a tavalyra tervezett szabályozáshoz képest.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.10.14. 11:34:03

@...elmúlik...: A Keleti rájái eddig is törvénytelenül dolgoztak, egy újabb rendelettől mi változik? Valakinek ki kellene menni és megbüntetni őket, de valahogy se őket, se a mellettük valutázó arabokat nem büntetik.

annmbp 2013.10.14. 11:34:24

@annmbp: javítás, kimaradt egy nem szócska:

Ha szept előtt prezentálni akartam, akkor NEM hívtam szotyit...

természetesen így helyes a kommentem

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.10.14. 11:36:40

@♔batyu♔: Előre nem tudja pontosan megmondani a taxis, mert nem tudja méterre pontosan a távolságot és nem tudja azt sem, mennyit fog a piros lámpáknál állni, ahol ketyeg az óra a várakozási díjjal.

Kakimaki0123456789 2013.10.14. 11:44:43

Nem teljesen ertem... ha eddig tul sok volt a taxis, akkor hogyan eltek meg eddig a piacrol? Ha tul sok volt a taxis, miert nem volt megsem eleg taxi? Ha most GPS cimkiadas megy, miert lett kevesebb a cim? Az egesz szabalyozasnak mi volt a mozgatorugoja?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2013.10.14. 11:45:07

szerintem meg kellene keresni vmi értelmes munkát, az összs léhűtő taxisfasznak.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.10.14. 11:50:12

@vuvuvu2: A várakozási idő problémáját a kevés diszpécser mellett (sokszor csak egy fő van bent a nagyobb társaságoknál...) az okozta, hogy túl sok a fuvarszervező cég és mind a taxisok, mind az utasok nagyon gyorsan, egyik hónapról a másikra áramlottak át egyiktől a másikhoz, ha kicsit jobb feltételeket kínáltak. Így lehet, hogy ugyanazt a céget használva télen a 2. legnagyobbal utaztál, tavasszal az ötödikkel, nyáron a harmadikkal. Értelmesebb lett volna egy központi fuvarszervező céget létrehozni a hívások elosztására, azzal lehetne a várakozási időt csökkenteni.

Kakimaki0123456789 2013.10.14. 11:51:46

@annmbp: A fix tarifa megoli a versenyt, korlatozza a piacot mert sokaknak draga lesz.
Magyarul: total hulyeseg. A piac szabalyozasanak lenyege es a celja hogy a fogyaszto fel tudja merni hogy mennyi penzert milyen szolgaltatast kap cserebe. Tehat hogy a taxiora ne legyen megbirizgalva, a taxi azt a kenyelmi szintet nyujtsa amit meghirdet, annyi ido alatt alljon ki mint amit meghirdet, es azon az aron.

qnadam · http://qnadam.hu/blog/ 2013.10.14. 12:16:00

szolgáltatás színvonala... az állítólag elit city taxi diszpécsere rendszeresen megkérdezi a címről, hogy és az hol van, vagy hogy a négyes szám a kálvin tér melyik oldala, és ott hol lehet megállni. főtaxi délelőtt 10kor percekig nem kapcsol kezelőt. x nagyobb cég szombat éjjel 1 körül közli, hogy a kondorosi útra (belvárostól ~10 perc) nem küld autót egyáltalán, fél óra múlva sem.

menjenek csődbe.

Egy polgár aki kővé dermed a hülyeségtől 2013.10.14. 12:42:36

@vuvuvu2:

Szerintem az nem normális, hogy akinek a BKV drága volt az inkább taxival ment. A budapesti taxiszolgáltatás színvonala az elmúlt években a kairóihoz volt fogható.
Ahhoz hogy színvonalasabb legyen a szolgáltatás, meg kell mozdulnia az állóvíznek. Valóban szükség lenne a változásra, mint amilyen a rendelkezésre álló idő, stb. Majd egyszer jön egy cég amelyik nes sanyargatott kényszervállalkozókból áll, hanem beszerez taxizásra alkalmas kocsikat és felvesz alkalmazottakat akik azzal taxiznak. Akkor majd lesz szolgáltatás. A régi árak mellett lehetetlen volt egy korszerű autó fenntartása kulturált szolgáltatóval a kormány mögött.

Egy polgár aki kővé dermed a hülyeségtől 2013.10.14. 12:50:55

@qnadam:

Itt csak állítólag voltak elit cégek. Azért nem volt fuvar sokszor a belváros közeli helyekre mert a taxisok egy szerűen nem nyomtak azokra a címekre amikről már tudták, hogy csak a közeli belvárosba szokott menni a hívó. sokszor az is baromi bosszantó volt hogy az utcán hívtam autót, és az orrom előtt elmenő 4-5 kocsi nem az volt amelyiknek értem kellett volna jönni, hanem 20 (!) perc múlva a világvégéről került elő egy "erős" rádióval felszerelt versenyző. Elméletileg a GPS miatt ez most gyökeresen megváltozik. És persze lehet integetni ugyanannyiért. Szerintem jók a változások.

egyhatosmotor 2013.10.14. 13:00:52

Mocskos kurva taxisok ne sírjatok!!

Hiéna vagytok mind, jellemtelen gyökér, fillérbaszó gurulókoldus!!

Csak azért létezhettek, hogy a társadalomnak legyen kit megvetnie és leköpnie!

kiwirágós kivirradtig 2013.10.14. 14:09:32

Imádom a taxis nyavalygást.

Majd ha leszoktok arról, hogy mindenkit átbasztok, meg ha majd betartjátok a közlekedési szabályokat, akkor lehet ugatni. Addig kuss van.

(Lásd a múltkori ellenőrzés eredményét, ahol minden taxis csalt, akit ellenőriztek, egy csomónak az engedélyét is bevonták.)

Egyébként az utcák, főleg éjszaka, hemzsegnek a taxiktól, túl sok taxi van. A fele elég lenne, de lehet, hogy a negyede is.
A többieknek meg bizony el kell menni dolgozni.

kiwirágós kivirradtig 2013.10.14. 14:10:21

@Pala74:
Ja, vagy ha büntetnének a tiédhez hasonló helyesírás miatt.

kiwirágós kivirradtig 2013.10.14. 14:20:19

@Online Távmunkás:
Ez mondjuk ordas nagy hazugság. Lehet, hogy fillérre nem tudja, de mondjuk 200-300 Ft-os pontossággal kell, hogy tudja, hisz nem aznap kezdte a szakmát, nagyjából sejti a távolságokat.

De amikor a Deákról a Hősök teréig (kb. 2,5 km) 2500 Ft-ot tippel a mindennel együtt kb. 1000-1100 helyett, addig nincs miről beszélni.

kiwirágós kivirradtig 2013.10.14. 14:25:39

@sparhert:
Hagyjuk már ezt a "régi árak mellett lehetetlen volt egy korszerű autó fenntartása kulturált szolgáltatóval a kormány mögött" dumát.

Egyrészt a kulturáltság nem pénzfüggő, másrészt meg a régi árakon is kerestek egy 8 órás műszak alatt átlag 40-50 ezret, és adózni meg kb. semmit nem adóztak, mert mindent leírtak költségként, kb. 5-ször annyit, mint amennyi a tényleges költségük volt.
Te hol keresel ennyit?

ervin2 2013.10.14. 14:32:10

@vuvuvu2:
Szó szerint egyetértek, különösen az utolsó sorokkal

2013.10.14. 14:32:32

@Online Távmunkás: Nem büntetni kellene őket, hanem ott azonnal minden engedélyét bevonni.
Egytől-egyig mind mocsadék.

egyhatosmotor 2013.10.14. 14:42:36

Velem is próbálkozott egy ilyen gyökér:

megérkezünk, mondja hogy 9650 Ft. Adom a húszrókást, várok. Aszongya, nem tud visszaadni. Hát mondom koma, akkor eltekerünk egy benyakúthoz és felváltjuk szépen. Persze addig az óra nem pörög ám. Sivalkodik, hogy nem úgy van az. Mondom neki, te öreg, szted én tehetek róla, hogy nincs nálad váltópénz? Látta, hogy hajthatatlan vagyok, néccsak, előkerült a taxisbrifkó és tudott visszaadni fillérre. Búcsúzóul bebasztam ezerrel az ajtót és elküldtem a kurva annyába. Valami még óbégatott az ablak mögül, de aztán a nagyméretű csulám eltakarta a fejét.

Don Quixote de la Ferko 2013.10.14. 14:50:22

Talán rend lesz, és ez a piac is kitisztul végre.
Kétféle emlékem van a taxiról.
Az egyik az, hogy ha autóval megyek akkor mozdulni nem lehet a sok tetőlámpás gyökértől, annyi van belőlük. Ha viszont taxi kell, akkor hadonászhat az ember órákat az út szélén, megállni egyik sem hajlandó.
A másik meg az az észlény, amelyik habzó szájjal szidta az Erzsébet-híd buszsávjában álló, felnyitott motorháztetejű autót, mert az mit keres ott, miért nem maradt a belső sávban, a busz sáv a taxisoké. Még a busz is útban volt a gyökérnek.

Meister · https://www.facebook.com/Meister1977 2013.10.14. 14:50:43

@Parmezanidész: Maguk a taxisok kérték, hogy legyen hatóságilag szabályozott ár. Pont azért, hogy 1500-zal kevesebben legyenek. Nyilván persze mindegyik taxis azt gondolta, hogy ő majd a pályán marad, s más lesz abban az 1500-ban...

Most ott tartunk, hogy olyan luxus lett a taxizás, hogy alig van olyan, aki meg akarja fizetni...

Szinte olcsóbb bérelni egy sofőrt.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.10.14. 15:22:52

@...elmúlik...: Az engedély bevonása is büntetés :)
Az egyébként alap, hogy nem 10-20 ezerre kell az ilyeneket büntetni, hanem első körben néhány százezres bírság és engedély felfüggesztése, másodjára engedély örökös elvesztése és harmadjára börtön. Van egy olyan érzésem, hogy nem így működik a rendszer, de az már haladás, hogy vettek fel új ellenőröket, akiket nem ismer évek óta arcról az összes taxis.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.10.14. 15:34:52

@kiwirágós kivirradtig: Én még csak óra nélküli fuvarnál hallottam olyanról, hogy a taxis előre megmondja, mennyibe fog kerülni.

Mondjuk az igaz, hogy a Deák-Hősök tere a pontos indulási helytől függően 1200-1400 forint, közel sem 2000 forint. Lehet, hogy előrelátóan egy neki járó 40-60%-os borravalót is beleszámított :)

A taxisok között bőven van olyan, aki aznap kezdte a szakmát. Szerinted önszorgalomból jelentek meg a sárga autók vagy azért, mert az újak csak olyannal kapnak engedélyt? :)

vuvuvu2 2013.10.14. 16:10:55

@sparhert: nem tudom hogy miről beszélsz, én sok kulturált és tiszta autóval utaztam, azok a taxisok is megéltek valahogy.

a gond ott van, hogy most 1. kategóriás áron nyomják a 2. vagy akár 3. kategóriás szolgáltatást (tiszt. a kivételnek).

a koncepcióval van a gond. hogy újra new york-ot hozzam elő, ott alapvetően 2 kategória van: a limuzin-szint, amelyet pl. üzleti utasok használnak vagy kennedy-transzfert kérők, és a városon belüli közlekedést segítő sárga-taxi szint.

itt is ez kellene: legyen egy drágább szint, kifejezetten szép és drága autókkal, kifejezetten a turistáknak, reptér transzfereseknek, 2. kerületi (új)gazdagoknak (nem csajozós, füvezős hülyegyerekek számára rendelkezésére álló buli-limuzinokra gondolok, hanem mondjuk bőrüléses mercikre és hasonlókra), minderre azt mondom, hogy a jelenlegi árszint reális. és legyenek tiszta, kultúrált középkategóriás autók, a pesti, városi közlekedést segítendő. korrekt, tiszta, nem fogatlan, nem dohányszagú sofőrökkel, tiszta, nem kutyaszőrös ülésekkel, nem nyakig sáros autókkal, olyan árszinten amelyet a 2. kategóriát használók szívesen megfizetnek. legyen rendelkezésre állás, és a diszpécserszolgáltatás térjen vissza az 5 évvel ezelőtti színvonalra.

az árszinthez egy érdekes szösszenetet említenék, 5-6 éves történet, nem mai. egyszer megkérdeztem egy taxist mivel panaszkodott a keresetére, hogy mennyi lenne számára a korrekt havi nettó kereset (ami az autófenntartáson, a saját költségein, benzinen és persze az szja-n felüli nettót jelentené). azt hittem hanyatt esek amikor benyögte, hogy nettó 800 ezer. (a miheztartás végett, akkortájt kb. ez egy nagyobb, azaz kb. 100 milliárdos éves árbevételű cég igazgatói pozíciójában reális összeg volt, persze kellett hozzá diploma, sok tapasztalat, vezetői is, és a legtöbb helyen nyelvtudás is.)

azt hiszem ez a 800 ezres nettó igény kitűnően mutatja, hogy ki lehet az a szűk kör, akinek igazából az a célja, hogy legyen kevés taxis a piacon, a taxi legyen elitszolgáltatás, fele annyi utassal is meg lehessen élni mint marci hevesen. sokkal kényelmesebb napi néhény fuvarral megkeresni ugyanazt a pénzt mint egész nap robotolni mint azt egyébként ebben az országban nagyon sokan teszik. kár, hogy közben sok olyan ember életét nehezítik meg akiknek időnként a BKV mellé szükségük lenne egy jól működő szolgáltatásra, arról a sok kisemberről nem is beszélve, akiknek a taxizás megélhetés volt, és akik most sokan kihullanak majd a rostán.

baupexim1 2013.10.14. 16:15:59

@Pala74: már az... félig

bevezették a minimum rezsióradíjat

rosszqutya69 2013.10.14. 16:55:24

Mi rettenetes mennyiségű szemetet fújt ide össze a szél, te jó ég!
Én mondom, nehéz kenyér lehet a taxizás. Még olvasni sem könnyű ezt a sok szutykot, nemhogy fuvarozni őket.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.10.14. 17:31:23

@vuvuvu2: totál egyetértek. sajnos a rendszerváltás előtti 10-15 év nagyon felpumpálta a taxisok önérzetét. akkoriban hiány volt taxiból és jóval átlagon felül lehetet keresni vele.

aztán a piacgazdaságban kiderült, hogy ehhez a munkához csak vezetni kell tudni, + venni egy kocsit hitelre. ezek a követelmények nem nagyon szűrik a jelentkezőket, úgyhogy tömegszakma lesz, amit nem fizetnek túl magasan. a new yorki taxisok többet keresnek egy pincérnél és kevesebbet egy ált. isk. tanárnál (1,5-szeres szorzó). azt hiszem, ez itthon is korrekt lenne, kb 150-160e nettó. na, ezt talán még ki fogják tudni termelni azok, akik megmaradnak a csökkenő kereslet miatt.

ennél többet keresni azzal, hogy mész körbe az autóddal balesetmentesen... max svájcban :)

qnadam · http://qnadam.hu/blog/ 2013.10.14. 17:31:38

@Titike: szóval te nem akartál visszaadni :D

AkS 2013.10.14. 17:32:41

Íme a sok rossz indulatú utas meg a köcsög nekem nem kolléga taxis egymásra is találtatok.Van még lejjebb gyerekek hajráááááááááááááááááááááááááááá

606

Éhes_ló 2013.10.14. 18:55:28

Remélem beledöglenek vitézistól, tarlósostól a kimutyizott hatósági árukba.
Röhögök rajtuk és a komancs trükkjükön.
Egységár.
Másfélszeres a "piacihoz" képest.
Persze.
A szutyok széthajtott szuzukiért és a 22 éves dohányfüsttől bűzló bálnamerciért. A gépzenéért 5 percen át, míg unott hangon benyögitek, hogy negyed óra az Orbán tér bárhonnan, vagy az se, ha hó van, esik az eső.

A mesében sincs ilyen tetű vircsaft amit itt magatoknak az idióta orrbányász kis zsidó buzival meg a segéderő tarlósotokkal kiterveltetek.

Dögöljetek éhen, ha már a tisztességes versenyről, becsületes munkáról, versenyképes szolgáltatásról gőzötök sincs!
Hiéna gecik!

vuvuvu2 2013.10.14. 19:42:45

@Parmezanidész: kösz neked is és még sok más kommentelőnek is hogy az utasoldalról is van több észrevétel/megerősítése annak amit írtam. többet nem írok, épp elég ötletet adtam ingyen és bérmentve a sok üresfejű illetékes elvtársnak mit kéne kezdeni ezzel az elcseszett üggyel. ha annyira nem képesek hogy az itt bedobott ötletekből kitalálják hogy mit kellene csinálni ahhoz hogy ez egy működőképes rendszer legyen akkor innentől már csak tanácsadói díjért foglakozom ezzel. (utolsó ingyenes tipp: semmi speciális nem kell ahhoz hogy valaki ezt a rendszert jól kitalálja, csak számolni kell tudni és logikusan gondolkodni.)

borzkutya 2013.10.14. 21:23:11

@kiwirágós kivirradtig: Na ezt a hülyeséget honnan vetted? Ennél nagyobb baromságot még nem is hallottam.

zila5 2013.10.15. 08:11:32

Ennyi síró-rívó utast tenyésztett ki a sok síró-rívó taxis magának? :D
Na de legalább sikerült létrehozni az első online utasmagazint is. :)

tükörfúró 2013.10.15. 08:37:09

Sok buta taxis, magának is letagadta, hogy egyféle maffia amiben melózik, vagy tudatlanságbol, mert nem ért a világbol a két szélvédő 10méteres körzetén kivül semmit, vagy önfelmentésből, mindegy.

Nem látták ezek a nyomorultak azt sem, az ujonan kiépülő hatalmi centrum minden ilyen zabarosban halászó csoportot lefejez vagy bedarál, szerencsejáték, hajógyári, ozora, nyerőgép, dohánypiac, most eljött a taxi is.

És persze ezek is pont ugy reagálnak, mint a római légió tizedeléskor, mindegyik remegve nézi ahogy a másikat kivégzik és reméli nem ő lesz a következő.

Ez a zsigerekbe van itt kódolva, szolgalalküség, szomszédutálat, anarcia, egó, kihaénnem, nagy pofa, de mögötte full gyávaság.

siky 2013.10.15. 17:54:17

Drága lett a taxi? Képzeljétek el, a benzin is drága lett. Amíg a taxi benzinnel megy azt is meg kell fizetni. Ennyi.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.10.16. 12:55:30

Kedves posztoló, mégis mijafaszomat vártál? Hullani fogtok mint a legyek, mert ezt akartátok.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.10.16. 13:14:55

ja és egy uccsó jókívánat: te legyél az első aki éhendöglik!

borzkutya 2013.10.16. 13:38:48

@városjáró: Ha ennyire szíven ütött, gyorsan kapj be egy xanaxot :))

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.10.16. 13:53:37

@borzkutya: semmi baj, kihalsz végre mint a dínók! vagy neadjisten keresel magadnak egy másik melót.
de van egy sejtésem. ha váltani is fogsz, ott is nyitsz majd egy blogot és "de szar is az árufeltöltők élete" címmel és a napi sirám mellett a rohadt multikat fogod anyázni benne, ahelyett, hogy belátnád: egy droidnak az a sorsa hogy droid legyen!

borzkutya 2013.10.16. 14:05:11

@városjáró: Droidnak?:))) Elárultad magad:))) valami taxis fuvarszervező zseni lehetsz, az tuti, hogy már egyre kevesebben tolják a zsebedbe a lovét.de téma lezárva.

zila5 2013.10.16. 21:05:59

Még az a szerencse, hogy a te blogod csupa vidámság, csak úgy hemzsegnek a pozitív jelzők benne. :D
Oszt jössz ide bagolykodni. :)
Ejnye.

zila5 2013.10.16. 22:45:52

@borzkutya:
Kizárt, hogy fukarszervező.
Azok az élő taxisokat preferálják.
Most olvastam ki a blogját.
Járja a várost és minden rozsdás szögbe beleköt.
Főállású fanyalgó.
Nem is sejtettem, hogy ilyen selejtes városban lakok, érdekes, hogy a tengerentúlon a világon a második legszebbnek szavazták meg épp. :D
(az előző meg neki szólt, csak véletlenül magamban kezdtem beszélni)
süti beállítások módosítása