Megint elkövettem az a nálam folyamatosan előforduló hibát, hogy olvasom az online médiát. A sok okos meg még okosabb cikk után, jött a mai napi félelem morzsa. A BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság 2013. október 1-től megkezdi a budapesti taxik teljes körű ellenőrzését. Először is kérdem én őszinte tisztelettel, mi a fészkes fenéért kell ezt előre bejelenteni? Majd most jól mindenki megijed, na persze, a keletinél és a Westendnél,meg még sorolhatnám a helyeket. Hogy fogják ezeket hapsikat ellenőrizni? Szerintem sehogy, az statisztikát simán tudják hozni, ha csak az egyszerű taxistákat ellenőrzik, minek keveredjenek bajba? Mondjuk arra is kiváncsi lennék, hogy milyen emberek vannak ezekben az "elit kommandókban? 

3_o_kommandos_rajtautes-MTI-N-Nagy_Lajos.jpg

 

Ezeket a hiénákat, eddig sem volt könnyű ellenőrizni, most ez mitől változna meg? A vérükben van, hogy ki az ellenőr és ki nem. Szerintem ellenük csak erővel lehetne fellépni, de most ezt teljesen komolyan mondom. Ezért nem merték a fuvarszervező cégek sem megvédeni a saját alvállalkozóikat, velük szemben. Egyetlen egy fuvarszervezővel nem mertek ujjat húzni, és csak azért, mert tudták, hogy a vezetőségnek van annyi vér a pucájukban, hogy megvédje az alvállalkozóit.(maxtaxi) A cikk szerint a fuvarközvetítő irodák is a szőnyeg szélére állhatnak… na, végre, csak kiderül ott is valami huncutság, és végre ott is rálépnek egy két farkincára!  

A bejegyzés trackback címe:

https://posztokadrosztrol.blog.hu/api/trackback/id/tr935534418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DerdakA 2013.09.26. 21:59:09

Mondjuk ettől még kell őket ellenőrizni, nem?

borzkutya 2013.09.26. 22:04:09

@DerdakA: Persze, hogy kell,eddig szinte semmilyen ellenőrzés nem volt az önkormányzat felől.

zila5 2013.09.26. 22:18:08

A békávé ellenőrök sem zaklatnak bizonyos elemeket, illedelmesen levegőnek nézik őket.
A taxis szakma fenegyerekeinek viszont akkora az aurájuk, hogy néhány szerencsés (?) kiválasztotton kívül mindenki visszapattan róluk.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.27. 08:01:14

@zila5:
"A békávé ellenőrök sem zaklatnak bizonyos elemeket"
Vagyis joga van minden rendes magyarnak is bliccelni, mert a gicányok is csinálják.

Helyes, ez a jó hozzáállás.

zila5 2013.09.27. 08:09:56

@Hoppácska:
Az igazságtalanság nem szakmai hanem társadalmi jelenség, csak mindenki a saját köreiben éli meg a legintenzívebben.
Én egyáltalán nem gondolom, hogy mások viselkedése engem bármi hasonlóra feljogosítana.

odamondó 2013.09.27. 08:14:15

Csak én nem értem az egész bejegyzés értelmét?

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2013.09.27. 08:33:04

@zila5:
Akkor meg felesleges felhoznod ezt a dolgot, mert általában azok emlegetik az ilyesmit (és te is melléjük kerülsz) akik így bizonygatják, hogy akkor ők is jogosan bliccelnek.

zila5 2013.09.27. 10:35:04

@Hoppácska:
Szerencsére nekem nem fontos hogy megértsenek. :)

rosszqutya69 2013.09.29. 12:17:17

Jó kis poszt...
...lenne, ha köze lenne a valósághoz.

A hírhedt helyeket eddig is rendszeresen ellenőrizte a főváros, volt, hogy rendőri kísérettel. Innen ered az "Á. kommandó" elnevezés, ami részben az egyik ellenőr vezetéknevéből, részben pedig a fellépés jellegéből fakad. Van annak némi terrorelhárítási gyakorlat jellege, amikor a főváros ellenőrei 2 db. rendőrautó kíséretében lezárnak egy-egy ilyen drosztot. Persze a poszt szerzője, aki a büdös életben nem állhatott meg ezeken a helyeken, nyilvánvalóan nem tudhatja, hogy ott mi történik, vagy mi nem.
Ékes bizonyítéka ennek, mikor a legnagyobb helyfoglaló társaságot emlegeti, mint akikkel a keletisek és a Westendnél állók nem mertek ujjat húzni. Nos, a Max soha nem próbálta meg ezeket a helyeket elfoglalni, így konfrontációra sem került sor.
Nem a bátorság hiányzott, hanem az ok.

borzkutya 2013.09.29. 12:28:50

Na most pont úgy állítasz be, mintha teljesen hülye lennék,pedig nem vagyok az. Ha olyan ellenőrzések lettek volna,amilyenekre remélhetőleg mostantól számíthattok, ti már rég a répát kapálnátok a réten, munkafelügyelői felvezetéssel.

rosszqutya69 2013.09.29. 13:01:35

@borzkutya: Nem, te saját magadból csinálsz hülyét.
Én nem kellek hozzá.
süti beállítások módosítása